Üdvözlöm az éjszakát
szól hozzám mint jó barát.
Szememben áttűnik egy látomás,
halvány színekből szőtt fényvirág,
hinti magjait a szemem fátyolán
egy emlékmás,
virágzik most a csendben.
Egy nyugtalan álom kísért,
egyedül utcák kövén.
Lámpák fénykörében köd szitál,
hideg szél fúj, rajtam nagykabát.
Tekintetemben rideg neonfény,
por szitál,
csak hull, hull a csendben.
Csupasz fényben látom már
emberek végtelen sorát.
Szavak nélkül ezrek szólanak,
emberek, kik mindent hallanak,
dalok szólnak ott,
melyet sosem mondtunk el,
mert úgy fájt
megtörni, óh a csöndet.
Néma csend és sötétség,
sírkövünkig elkísér.
Hol van az a hang mi téged hív?
Hol van az a kéz, mely megérint?
Csendes szavak esőzzenek rád,
fürösszenek kútjában,
óh a csöndnek.
Van ki imádkozik, meghajol,
neonfényeknek borul.
Jelet villog ez a fénysugár,
a hangszóró eképp szól hozzád:
a próféták szavát felírták már
házak falán,
suttognak már a csendnek.
(Paul Simon – ford. Keresztes B.)