Egy minden eddiginél újabb és erősebb himnuszt mondok most a Vízhez.
Anahitá-hoz, az erős és tiszta vizek istenéhez, a Lét testvéréhez, mely, – miként a Lét – minden alakot magára ölt, minden parányi helyet kitölt, mindenhová behatol és táplál, miként a föld. Lehet forrás, ér, csermely, patak, folyó, tó, tenger, csendes és háborgó, mint felhő, eső, pára, mint tisztító fürdő, megtermékenyítő és szennyet lemosó.
Téged szólítalak most Víz, mely, mint az igaz tanítvány, kitartó és erős. Ihlet vagy, hit és bölcsesség. Az élet folyadéka vagy, a szóma, az erő és a halhatatlanság forrása, ahogy a tűz az élet szikrája. Ott vagy a teremtésnél, mint az élet forrása, életet-adó, termékenyítő, mindent elnyelő, mindent elpusztító, mindent megtisztító, mint Hold, mindent megváltoztató. Szép és tiszta vagy, nemesi származású, erős és ragyogó. Ott vagy az égen és a föld alatt, ráérősen, nem sietve, időtlenül haladsz célod felé, mert tudod a legrövidebb utat.
Vajon tetszik e himnuszunk a Víznek? Vajon elér-e hozzánk gyógyító ereje? Mert őt, az ezüst-fényűt tiszteljük vele.
Őt, aki megtisztítja a férfiak magját, az anyák tejét és a nők méhét. Mostantól szenteltvíz a te neved, a földi javak adományozója, növények és a gyógyítás ura, kórokat gyógyító, életet adó! Minden csepped csökkentse a lények, az emberek szenvedéseit!
(Javasok)