Régmúlt kapuján halkan kopogok,
Mély kút szájára számmal tapadok.
Kút, kút testvér, engedj oda le!
Ősfám gyökerén nagyapám elibe.
Kör-kör karikán fénylő parazsak,
Csillag-paripán rejtező férfiak.
Szellem erejétől rezdül a tó,
Barlang méhéből felbuggyan a szó.
Keblük halmán dajkálják a Napot,
Idők fonalát gombolyító asszonyok.
Szép, szép a világ, ezt sződd oda be,
Így nyílik a virág magvak közibe.
Ősök szívéből zengő akarat,
Éj-kút kürtjéből hallom a dalt:
Édes unokám, csak járd utadat!
Régmúlt kapujánál szüld meg Magadat!
(Somogyi István)