Lám, Szená’í, szóltak, a Mester, halott.
Nagy dolog ez lám: ilyen ember halott!
Nem volt õ szalma, mit elfúj a szél,
Vízcsepp sem, mi tél hidegén megfagyott.
Sem fésû, mit kicsi hajszál kitör,
Mag sem, mit föld röge megnyomhatott.
Kincs volt õ, éke e földnek, színarany,
Ég- s földért árpaszemet sem adott.
Földi alakját leveté s dobta el,
Lelkit az égnek ajánlá, s feljutott.
Színbora seprûvel bár elvegyült,
Az csak a seprû, amit itthagyott.
Lelke kiáradt, nem láthatja nép –
Mondom: a Kedvesnek juttatta ott…
Utközben marvazi, kurd, rázi és
Rumi találkozván ment, baktatott.
Mindük már most hazatér, másfelé.
Posztóhoz durva daróc hogy jutott?
Hallgass már, mint az iránytû, a sáh
Szó-könyvébõl kitörült, nem vagy ott.
(Rumi – Brodszky Erzsébet)