Tavasszal somfa lennék
talpig aranyban állva,
biztatón mosolyognék
a zsendülő világra.
Nyáron eperfa lennék,
tágas udvaron állnék,
aki alám ül, annak
jól fogna egy kis árnyék.
Ősszel almafa lennék,
piros almákat termő,
nem is csak egyetlen fa,
hanem almafa-erdő.
Ilyenkor télen aztán
gyertyán vagy fenyő lennék,
hogy aki fázik, égő
tüzemnél melegedjék.
(Kányádi Sándor – Szalóki Ági,
Lamm Dávid)