Mint szarvas a hűs folyóvízhez,
Úgy vágyik lelkem Istenhez.
Ő megszabadít, s elveszi minden terhed.
Kegyelme újra átkarol,
lelkemről minden lánc lehull,
Megvigasztal, az ami fájt emlék csupán.
Csak Ő és én, nem kell más, utána vágyom.
Jelenlétében csodálom szépségét!
Soha nem leszek többé az, aki voltam rég,
Mert Ő rám talált, és megfordult a világ,
Szívem érte ég, és bármit megtennék,
hogy házában maradjak.
(keresztény ének, 42. zsoltár, Pintér Béla)