(Sólyomfi Nagy Zoltán)
dörgő égben, mély sötétben
arcom nehéz eső mossa
éj gyomrában, szürke tájban
szemem elhomályosítja
erőm múlik, karom hullik
lábam útja egyre gyengül
elvisz hangom, hű harangom
körülöttem csendszó csendül
hóóó hóhóó
elvisz engem kék egekben
elöl tűnő kies tájra
elvisz engem fellegekben
várakozó fényvilágba
eláll eső, újra erő
tölti testem minden részét
érzem éltünk, csodás létünk
kimondhatatlan egészét
(Sólyomfi)