Mikor az öröklétnek vége,
Hullunk anyáink ölébe,
És akkor megtudhatjuk végre,
Hogy minden örök feledés.
S mikor az életünknek vége,
Hullunk le, halálunk ölébe,
És akkor megtudhatjuk végre,
Hogy minden örök születés.
Gyere hát, kövesd a lélek nyomát,
És csak halld tengernyi könnycsepp dalát!
Gyere hát, lüktesd a szíved szavát,
És a gát lebontja önnön magát.
Mikor a szerelemnek vége,
Hullunk egy újabb szenvedésbe,
És ekkor megtudhatjuk végre,
Hogy minden örök keresés.
S mikor a szenvedésnek vége,
Hullunk egy újabb szenvedélybe,
És akkor megtudhatjuk végre,
Hogy minden örök ölelés.
(Somogyi István)