(A szeretet próbája)
Menyecske, menyecske,
te barna menyecske,
rég megmondtam néked,
ne menj a cserésbe.
Bément a cserésbe,
lefeküdt a fűbe,
sárig-hasú kígyó
bébútt kebelébe.
– Anyám, édesanyám,
kedves és jó dajkám!
Sárig-hasú kígyó
bébútt kebelembe.
Arra kérem magát,
vegye ki belőle!
Szerelmes szívemet
megemészti benne.
– Nem veszem, leányom,
kezemet megmarja,
az én kicsi gyenge
ujjam leszakasztja.
Inkább elleszek én
jó leányom nélkül,
hogysem én ellegyek
gyenge karom nélkül.
– Bátyám, édes bátyám,
kedves és jó bátyám!
Sárig-hasú kígyó
bébútt kebelembe.
Arra kérem magát,
vegye ki belőle!
Szerelmes szívemet
megemészti benne.
– Nem veszem testvérem,
kezemet megmarja,
kezemet megmarja,
ujjam leszakasztja.
Inkább elleszek én
jó testvérem nélkül,
hogysem én ellegyek
gyenge karom nélkül.
– Kedvesem, kedvesem,
hűséges kedvesem!
Sárig-hasú kígyó
bébútt kebelembe.
Arra kérem magát,
vegye ki belőle!
Tüdőmet, májamat
megemészti benne.
Erre az édese
meg is keseredett,
gyenge karjaira
ruhát teregetett.
Bényúlt kebelibe,
kivette belőle.
Sárig-hasú kígyó
Aranyalma leve.
Így hát az édese jobb,
mint hív szülöttje,
tizenkét éve, hogy
mind őtet kereste.
(moldvai népdal)