Mutogatá magát már
a buján pompázó természet,
mesterség cifrája nem tündököl íly szépet!
Az Áldás természetnek e kies-kies lakóhelye,
a nyájas örömök legelésző mezeje,
hol az ártatlanság vidám képe szépül,
kedves gyönyörök táncát járván bévül.
Nimfák Tünde Ligetében,
Zefirusz tánca-énekében
Isten szeretkezem veled!
Gyere! Szeretkezünk…!
Mind Együtt szeretkezünk…
Ártatlan múlatság, ki emelé ezt magának,
örökös sátorát kertébe oltárnak.
Dús Zefir virágit buján-buján csókolgatja,
édesen illozgat mennyei harmatja.
Itt a víg örömök s nyájasság egymással
táncot járnak vígan öszvefonott karral.
Nimfák Tünde Ligetében…
A termő gyümölcsfaágak elibém lehajolnak,
egyről gyümölcsei százával a vékával.
Ámor nyilacskái ezrét e helyen röptette,
szerelem gyümölcsi most fordultak termőre,
szerelem illatja muzsikát zendül,
táncoljuk örvényét mind seregestül.
Nimfák Tünde Ligetében…
Egy szép forrás cserege itt,
ez Édenkert közepében,
Nimfák gyengédedett fái sűrűjében.
E szép, kies kert ágyazatát átitatá bő folyóvíz,
pirosló gyümölcsiből így zaftul bőv édű íz.
Piroslik orcánk e szerelem borától
együtt örvénylünk Ámor mámorától.
Nimfák Tünde Ligetében…
Nem messze a víz partjához
van egy szép zöld csere,
ránézvést ím együtt sóhajtozám vele.
Hol magos kőszikla orma pihés moha zöldjétül,
kínál enyhe árnyat madárpár fészkéül.
Odavárlak téged gyönyörű virágom,
játszadozni ádám: harmatos faágom
(Honti László)